Jelenlegi hely

Szeretetbe kapaszkodva – Házasság hete 2023

Az idei Házasság Hetén színes programok lesznek: előadások, beszélgetések népszerű párokkal és szakemberekkel, randik, tántanulás.

2023. február 12-19. között lesz a Házasság hete. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy pozitív példákkal segítse a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtson a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjon azok számára, akik házasságban élnek. 

Az idei házasság hete témája, hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben a szeretetből, az összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrás.

Hogyan működjünk együtt, hogyan értékeljük, hogy vagyunk egymásnak, és hogy hogyan tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz.

Ezért lett az idei mottó: Szeretetbe kapaszkodva

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A rendezvénysorozatot minden évben Bálint-nap környékén tartják. A központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.

Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

Idén a programok egy legnagyobb része az online térben is elérhető lesz, így otthonról csatlakozhatunk az eseményekhez. Országszerte számtalan program szerveződik a hétre – a településenként beküldött programok listája folyamatosan bővül.

Központi programok

2023. február 13. – Szeretetbe kapaszkodva
Előadó: Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője. 
Helyszín: Online előadás, kezdés: 18.00

2023. február 15. – Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója; Hűvösvölgyi Ildikó színművész és férje, Kisfaludy András filmrendező, producer; Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvos és felesége, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógus. Moderátor: Mohay Bence sportriporter.
Helyszín: KRE Hittudományi Kar, Tóth Kálmán díszterem, 1092 Budapest, Ráday u. 28., I. em. 111.
A beszélgetés élőben is követhető lesz a Házasság hete Facebook-oldalán.

2023. február 16. – Család és hivatás konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., kezdés: 10.00
A program regisztrációhoz kötött.

2023. február 17. – A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása. Hogyan alakítsunk ki időtálló házasságot időtálló alapelvekkel?
Előadó: Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénés tréner, párkapcsolati coach, kezdés: 18.00
Helyszín: Online előadás

2023. február 18. – Védelmező kapcsolat
Előadók: Gödör István és Gödörné Csontos Zita, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai.
Helyszín: Pasaréti református templom, 1026 Budapest, Torockó tér 1., kezdés: 14.00
Az alkalom online is elérhető lesz a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján: youtube.com/@PasaretiReformatusGyulekezet

További budapesti programok

  • A szerelem hullámvasútján - Krízisek és katarzisok – Helyszín: Kispesti Önkormányzat díszterme, Időpont: 2023. 2. 11., 16.00–17.00
  • Pál Feri atya, mentálhigiénés szakember előadása: Hogyan őrizzük meg az életkedvünket? címmel – Helyszín: 1048 Budapest, István út 17-19., Időpont: 2023. 2. 11., 19.00
  • Tedd gyümölcsözővé a házasságod! – Helyszín: Krisztus Szeretete Egyház, Időpont: 2023. 2. 12., 9.30–11.00
  • 5szeretetnyelv kiállítás – Helyszín: Wesselényi utcai Baptista Imház, Időpont: 2023. 2. 12., 12.00
  • "Tánctanulás, Randi-idő" Erdőfi Dániellel és Annával – Helyszín: Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, 2023. 2. 12., Időpont: 16.00–19.00

  • Áldással egybekötött zenés istentisztelet a Zelzah Ifjúsági Együttes közreműködésével – Helyszín: Deák téri evangélikus templom, Időpont: 2023. 2. 14.,18.00–19.30
  • Párka Valentin-nap! - Randizz a pároddal! – Helyszín: Balance stúdió, Időpont: 2023. 2. 14., 19.00–20.30
  • Szerelmesek miséje – Helyszín: Országúti Ferences Plébánia, Időpont: 2023. 2. 14., 19.00–20.00
  • Házas esték - Hogyan lehetünk újra szerelmesek társunkba? – Helyszín: Országúti Ferences Plébánia, Időpont: 2023. 2. 16., 19.30–21.00
  • Egységben Veled – Helyszín: Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia közösségi terme, Időpont: 2023. 2. 18., 19.00–20.30
  • Szerelemből-szeretetbe kapaszkodva – Helyszín: Svábhegyi Református Gyülekezet temploma, Időpont: 2023. 2. 19., 17.00–18.30

Vidéki programok településenként

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére