2012/04/28 - 23:45
Tisztelet a családjukért dolgozó, gondoskodó apáknak!
Pályázat apák napjára
2012/04/26 - 23:45
Átadták az első új típusú diákigazolványokat kedden Budapesten, az okmányok elkészítésével megkezdődött a nemzeti egységes kártyarendszer kialakítása.
2012/04/26 - 23:45
A kormány március 30-i határozatának megfelelően az érintett tárcák megvizsgálták, hogy szociálpolitikai okokból mely szociális juttatások esetében indokolt és előnyös az Erzsébet-utalvánnyal történő fizetés.
2012/04/26 - 23:45
A gyerekszobákat mindig a szülők alakítják ki, sok szeretettel, határozott elképzelésekkel - és ahogy múlik az idő, a szoba egyre inkább eltér a kiinduló állapottól, és felveszi a kis lakó karakterét. De ez persze éppen így jó, hiszen "az én házam az én váram" elv csak érvényesüljön a gyerekeknél is, úgy fogják magukat otthon érezni a szobájukban.
2012/04/24 - 23:45
Magyarországon első alkalommal rendezi meg a lányok napját a Nők a Tudományban Egyesület április 26-án. Az Európában több mint tízéves hagyományra visszatekintő esemény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatal l&aac
2012/04/24 - 23:45
Kiemelt célként fogalmazza meg a hétfőn nyilvánosságra hozott Széll Kálmán terv 2.0 a műszaki és természettudományi képesítések arányának jelentős növelését.
2012/04/23 - 23:45
Idén is Bringázz a munkába!
2012/04/17 - 23:45
2012. április 21. az első magyarországi „Dolgozz Otthonról Nap”. A kezdeményezés lényege, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttasson az üzenet, hogy a munkahelyen töltött munkanapok mellett létezik egy másik alternatíva is: az alkalmanként otthonról történő munkavégzés. Az otthoni munka kultúrája számos előnnyel jár mind a cégvezetés, mind az alkalmazottak számára.
2012/04/13 - 23:45
A gyermekek médiafogyasztási, olvasási szokásainak felmérése céljával indítottunk országos kutatást 2011 őszén, melyhez általános iskolai osztályoknak szóló, olvasást népszerűsítő pályázat kapcsolódott.
2012/04/12 - 23:45
Annyi gyerek szeretett volna jelentkezni a Maradj talpon! vetélkedőbe, hogy a műsor szerkesztősége végül engedett. Április 13-án a legfiatalabb nézők bizonyíthatnak, csupa 12 éves fog versenyezni a műsorban. A szervezők nemcsak a kérdéseket alakították a korosztályhoz, hanem a nyereményeket is: a fődíj ezúttal egy osztálykirándulás a floridai Orlandóba, az igazi Disney Worldbe!
2012/04/12 - 23:45
Találnak-e munkát a kisgyerekes anyák? Több gyerek születik-e ahol több a bölcsőde? Ezeket a kérdéseket vitatták meg cseh, lengyel és magyar kutatók a Budapest Intézet és a Corvinus Egyetem közös rendezvényén.
2012/04/09 - 23:45
Hétfőn debütál a Maci tévé új főcíme az m2-n
2012/04/07 - 09:45
Családdal vagyok! - Generációk egymás hegyén-hátán
Családdal vagyok! címmel hirdet meg gyermekrajz pályázatot a Növekvő Hold Alapítvány 3-14 éves gyermekek számára, 4 korcsoportban.
2012/04/05 - 23:47
Több tízezer gyermek számára nyílik meg a kedvezményes táborozás lehetősége az Erzsébet-program keretében meghirdetett Erzsébet-tábor révén. A pályázatokat április 3-tól május 15-ig lehet benyújtani.
2012/04/05 - 23:47
A Magyar Kerékpárosklub a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett "Mindenki gyalogosnak születik" kampány keretében elkészített és nyilvánosságra hozott egy rövid videót, aminek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a járda nem közlekedésre való.
A Magyar Kerékpárosklub évek óta azon dolgozik, hogy városainkban, települ&
2012/04/04 - 23:46
Kisgyermekes szülők atipikus foglalkoztatására irányuló felmérést indít a Magyar Távmunka Szövetség Munkacsoportja. Több ezer vállalatot kérdeznek távmunkával, részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatban.
2012/04/01 - 06:43
Segítség babakocsi vásárlástól, szülinapi buli szervezésen át, a tökéletes iskolatáska kiválasztásáig!
2012/03/26 - 23:46
Amikor legutóbb Provence-ban jártam, a pici lakberendezési boltok teljesen beszippantottak. Odavoltam ezekért a szobányi, zsúfolt, csupa különleges szépségű tárgyat kínáló zugokért, ahol mindig levendulaillat terjengett, és ahol órákig el lehetett bogarászni anélkül, hogy bárki is a nyomomba szegődött volna, gyanakvó tekintettel.
2012/03/25 - 00:45
Úgy tűnik, a mostani az év legrövidebb hétvégéje: szombaton munkanap, vasárnap óraátállítás kurtítja a pihenésre fordítható időnket.
Vasárnapra virradóra, pontban hajnali 2-kor kell átállítani az órákat 3-ra, de természetesen aki nem időpontra siet valahová, az ráér reggel is tekergetni, gombokat nyomogatni.
Csatlakozz hozzánk!