Jelenlegi hely

Haverok, buli, szalmonella?

Végre nyakunkon a nagybetűs NYÁR, vele együtt pedig a nyaralás és egyéb szabadidős elfoglaltságok, ezek velejárója, hogy sokszor büfékből és egyéb vendéglátó egységekből származó fogásokkal tömi meg a hasát a család. A médiában gyakran hallunk szalmonella-fertőzésről, cikkünk segít, hogyan ismerhetjük fel, illetve előzhetjük meg.

A kórokozó: a Salmonella baktériumnemzetségbe két faj (S. enterica és S. bongori) valamint hat alfaj tartozik, megjelenésüket tekintve egyenes pálcikák, többségüket csillók borítják, azaz mozgásra képesek.

A tünetek: a Salmonella enterica különböző alfajai különböző betegségeket okozhatnak: hastífusz, szepszissel (vérmérgezéssel) járó forma, heveny bél- és gyomorhurut (ez utóbbit tartja számon a köznyelv szalmonellózisként, szalmonella-fertőzésként). A kórokozó mindenesetben szájon át, vagyis fertőzött étellel, itallal jut be a szervezetbe és a széklettel ürül. A fertőzés bármikor felütheti a fejét, de bakteriális eredetből kifolyólag a nyári meleg növeli a kockázatot!

A hastífusz (más néven typhoid vagy enterális láz) jellemzően rossz higiénés viszonyok közt terjed, a fejlődő országokban gyakori. Magas lázzal, tudatzavarral, bőrkiütéssel jár. Sokat utazók és veszélyeztetettek számára (pl. csatornatisztítók) elérhető a védőoltás.

A szepszissel járó formát olyan alfajok okozzák, melyek könnyen bejutnak a vérkeringésbe, így elérhetik és megtelepedhetnek a szervezet bármely pontján, pl. ízületekben, tüdőben, lépben, vesében, májban, erek falában, sérült szívbillentyűn, csecsemők agyhártyáján. A fertőzés tünete lehet magas láz vagy kórosan alacsony testhőmérséklet, hidegrázás, szapora légzés, csökkent vizeletmennyiség, bőrkiütések, alacsony vérnyomás, aluszékonyság.

A három típus közül hazánkban a szalmonellózis van jelen, évente 10-12 ezer esetet jelentenek be. A szennyezett élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával jelentkezhet hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcs, izomfájdalom, magas láz vagy hidegrázás, ritkán véres széklet. A szalmonellózist okozó alfaj az erős gyomorsavnak köszönhetően ritkán jut be a vérkeringésbe. A diagnózist széklettenyésztéssel állítják fel. Ha nincs szövődmény, a betegség 3-5 nap alatt elmúlik, fontos a folyadékpótlás, láz- és hányáscsillapítók, görcsoldók, hasmenés elleni szerek használata, antibiotikumos kezelés nem szükséges. Ha a tünetek elmúltak, a betegek egy része tünetmentes hordozóvá válhat, emiatt igazolt szalmonella-fertőzés után a betegnek három negatív székletmintát kell produkálnia, mielőtt újra közösségbe megy!

Megelőzés: otthonunkban a nyári melegben a szokásosnál is jobban figyeljünk oda az edények, evőeszközök, konyhapultok, asztal tisztaságára, illetve a nyersanyagok megfelelő tárolására, tisztítására. Fontos továbbá a „vizes blokkok” fertőtlenítése és a gyakori kézmosás! Utazás közben, főleg idegen országban igyekezzünk palackozott italokat venni! Kerüljük a nyers tojással készült, és/vagy hosszan tárolt ételeket, mosatlan, nyers zöldségeket, gyümölcsöket, a pasztőrözetlen tejet! A fertőzés hátterében általában a higiénés szabályok és a konyhatechnikai előírások megszegése áll.

 

Írta: Kerekesné Tóth Boglárka, tudományos segédmunkatárs (Debrecenimami)
Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére